49.

:] 

Kávé illat terjengett a szobámban, amikor felébredtem. A szemem még nem nyitottam ki, de tudtam, hogy Rob volt olyan jó fej és csinált nekem egy bögrével. Nagyot nyújtóztam, és bár a kávé mágnesként vonzott magához, mégis nehéz volt elfogadni a felkelés gondolatát. Végül mégiscsak feltornásztam magam ülő helyzetben, de a következő pillanatban majdnem visszazuhantam a párnák közé.

Nem Rob volt az ágyam szélén, hanem Xaxier. Fájdalmasan felnyögtem, arra számítva, hogy most aztán leleszek teremtve, újfent. Pedig még el sem kezdődött a napom! Ez nem igazság!

- Jó Reggelt Kris! – a hangja alapján kicsit megnyugodtam, egész kedves volt.

- Jó reggel neked is. – az én hangom természetesen versengett egy repedt fazékkal így hajnali 7 körül – Minek köszönhetem ezt a kellemes ébresztést? – odanyújtotta nekem a bögrémet, amibe azonnal belekortyoltam. Imádtam, amikor az első forró korty feltörte a rekedtségemet.

- Csak szeretnék beszélni veled egy kicsit.

- Hallgatlak!

- Nézd, sajnálom, amiket mondtam, és ahogyan viselkedtem. – nagyot sóhajtott mialatt kezével a takarom végét piszkálta. – Nem volt fair.  Bár nehéz feldolgoznom, hogy ti…érted. De végülis megértettem, hogy ez a ti dolgotok, és tulajdonképpen, ha messziről nézzük a dolgokat, semmi kivetni való nincs benne.

- Ha nagyon messziről nézzük! – helyeseltem mosolyogva, mert ez a téma néha még nekem is meredek volt. Próbáltam minél kevesebbet gondolni rá és törődni a következményekkel.

- Mindenestre nem fogom elmondani ezt az ősöknek. Bízhattok bennem. – ezek voltak azok a szavak, amik még a kávénál is jobban megmelengették a belsőmet.

- És ha megkérdezhetem honnan ez a nagy megértés? – nekem volt már egy sejtésem, ami a következőkben igaznak is bizonyult.

- Nem tudom ti hol voltatok a hétvégén, de én az enyémet Sandynél töltöttem, és elég sokat beszélgettünk rólatok. – minő meglepetés! – és tudod, az a lány teljesen máshogy látja a világot, és ez tetszik. – Xavi olyan aranyosan nézett rám, hogy el is felejtettem minden haragomat. Ez a Xavi volt az, akit annyira szerettem, és aki annyira hiányzott nekem.

- Igaz. Sandy tényleg különleges. Más, mint a legtöbb lány, bárcsak többen is észrevennék ezt.

Xavier nem felelt, rám nézett, és a tekintetében volt valami, amit nem tudtam mire vélni. Szomorú volt. Meg akartam kérdezni mi bántja, de nem tudtam, mert Ő gyorsan magához szorított, majd adott egy puszit a homlokomra.

-          Siess mert elkésünk! – mondta halkan, és kiment.  Hát ezt meg mi lelte? Ötletem sem volt, de időm sem hogy ezen mojoljak. Villámgyorsan bevágtam egy kis müzlit, mivel a reggelinek nyoma sem volt, sőt senki nem volt a konyhában. A hűtőn újabb cetli várt, hát én azt most megnem nézem. De azért kíváncsi voltam hova lehet menni hajnalok hajnalán?  Visszafutottam a szobámba, ruha, cipő, fogmosás, táska.

-          Kész vagyok! Aki velem akar jönni az, húzzon le a konyhába! – kiabáltam már a lépcsőn lefele menet. Fogtam egy kézi termoszt és még több kávét öntöttem bele, nehogy véletlenül az iskolai szutykot kell, igyam. Rob robogottam le a lépcsőn egyenesen mellém. Nyomott egy puszit a számra majd kijelentette, hogy Ő saját kocsival megy és viszi Xavit is.

-          Nem felejtettél el valamit? – kérdeztem mire megállt és visszajött az ajtóból, hogy adjon egy igazi csókot, egy olyat, aminek sosem akarod, hogy vége legyen. – Ezen kívül. – úgy lihegtem, mint aki most nyomott tíz fekvőt, és még azt is elfelejtettem, hogy talán nem a konyha közepén kéne csókolóznunk. – Beszélnünk kell anyuékkal! – világosítottam fel, de Robnak a szeme sem rebbent.

-          Nem nézted a cetlit?

-          Nem, Miért?

-          Elmentek Denverbe. – Rob ezen úgy virult, már azt hittem tapsikolni is elkezd. – A hétvégén jönnek.

-          Micsoda öröm! – morgolódtam. Szerettem volna már túl lenni ezen az egészen. Igaz, sokat segített, hogy a harmadik lakótárstól már nem kellett tartanunk, ez merőben megkönnyítette az itthon töltött órákat. De még mindig nem voltam teljesen nyugodt.

-           Ugye tudod, hogy ezzel csak időt nyertünk.

-          Tisztában vagyok vele, és hidd el, ha eljön az ideje, odaállunk eléjük, ahogy megígértem.

-          Helyes – lábujjhegyre állva nyomtam egy ártatlan csókot a szájára, amiből Ő rögtön még többet akart. Nyelve csábított az édes játékra, amit most sajnálatos módon nem folytathattunk. – Menni kell… - állapítottam meg csalódottan, mikor szétváltunk. – De vigasztaljon az a tudat, hogy egész nap te jársz majd a fejemben.

-          Ez nálam is így lesz! – már megint az a Robos mosoly… - Imádlak, csak még egy gyors csókot! – persze a gyors csókból nem lett semmi. Ajkaim nem tudtak elszakadni tőle, élveztem a reggeli mentolos leheletét, ami már a nyakamat simogatta, mikor Xavi megunt minket és eszemet dudálásba kezdett. – Menj mielőtt kirángat!

Rob még játékosan belecsípett a fenekembe, csak aztán hagyta el a tett színhelyét. Vigyorogva néztem utána, és én is elindultam. Ritkán mentem ilyen jó kedvűen suliba, de tudtam előre, ma nem lehet majd lelőni.

-          Mi ez a nagy jókedv? – érdeklődött Nikki csak úgy mellékesen – mint mindig, most is szinte fel sem nézve a biológia könyvéből.

-          Semmi, csak jókedvem van. – erre már ő is felkapta a fejét.

-          Kristen Stewartnak? Jókedve van? Hétfő reggel?! Beteg vagy?

-          Menj már! – beletapostam a gázba, meg sem állva a suliig. Nikki jó társaság volt reggelente, lévén egy szót sem szólt, csak magolt. Ha nem mondom, hogy megérkeztünk, ki sem szállt volna a kocsiból.

Kicsit csípősebb volt a reggel a megszokottnál, hamarosan itt a tél, és olyankor még nekünk is pulcsit kell húzni. Ami azt illeti a fél suli kapucnis pulóverben rohangált már. Így különböztesd meg az embereket hátulról. Persze Lil ezt a problémát is kiküszöbölte a fekete-szürke csillagos kapucniját ezer méterről kiszúrtam. Odasétáltunk (én mentem és irányítottam Nikkit hogy ne smároljon össze egy oszloppal vagy fával.) az asztalunkhoz és rágyújtottunk.

-          Helyzet? – kérdeztem izgatottan mire Lil rám nézett és én komolyan azt hittem álmodom. Akkora mosoly virított a fején amilyet nem mostanában láttam. – Szóval öröm és boldogság! – jelentettem ki az egyértelműt. Már vártam mikor fog kitörni a szóáradat belőle.

-          Mégszép! Elgondolkodtam az ötleten hogy téglákat rakok a táskámba, legszívesebben ugrándozva mennék mindenhova , de akkor úgy viselkednék mint egy idióta.

-          Szerintem most is úgy viselkedsz – mormolta Nikki a sejtlégzés tanagyag közepe felől.

-          Kac-Kac ma nem érdekel ki mit mond. Még Ann se tudna felhúzni.

-          Miaz hogy nem tudnálak? – jelent meg az érintett.

-          Lilnek jó hétvégéje volt. – mondtam vigyorogva. Ajj ha ez így folytatódik nagyon fog fájni a szám.

-          Csak nem? Ohh Dehogynem!! – Ann beindult – Azt a rohadt… Csak nem megtörtént végre? 

-          Persszee ordítsd még el magad, de lehetőleg az udvar közepén hogy mindenki halja, marha – na még hogy nem fogja tudni felhúzni? Eddig tartott a nyugalom.

-          Ohh ugyan! Ez már kellett neked, legalább nem rajtunk vezeted le a hülyeséged.

-          Gyere Kris, menjünk, mielőtt agyonverem, pusztán jókedvből. – szavait ellensúlyozta a hatalmas puszi amit Annek adott.

-          Sandyt látta ma már valaki?

-          Én nem, de szerintem már megjött, és bent van, de menjünk mielőtt szétfagyok. – Ann látványosan próbálta melengetni magát a kezeivel.

-          Királylány talán nem egyszál topban kéne jönni Október közepén.

-          Fogd Be Lil!

-          Te fogd Be!

-          Mindketten fogjátok be!! – oltottam le őket. De persze nem érdekelte egyiket sem. Így vonultunk befelé, és én nem is bántam a szócsatát, mert ettől mindig úgy éreztem minden a régi. Hisz nem is változott semmi, csak annyi volt a különbség hogy most még boldogabb voltam, mint azelőtt, hogy megtudtam, a mostohatestvérem szeret.

Az ebédszünetben azért mégiscsak felfedeztem egy változást. A fiúk szó szerint áthurcoltak minket a saját asztalukhoz.

-          Kikérem magamnak a többiek nevében! Miért is nem jó a mi asztalunk közösnek? – rivalltam rá Robra aki csak a fejét rázta ellenkezésünk láttán.

-          Már mondtam Kris, a mién nagyobb, jobb helyen van, és különben meg hogy nézni ki ha mi mennénk át a csajokhoz? – már épp rávágtam volna hogy „ Rob te egy soviniszta majom vagy” amikor magához húzott. Először megijedtem, hogy mindenki előtt meg akar csókolni, mert ugyan megbeszéltük, hogy elmondjuk a barátainknak, meg anyáéknak, de azért durva lenne itt az udvar közepén, ilyen brutálisan lesokkolni őket. Félelmem viszont alaptalanná vált mikor Rob ajkai a szám helyett a fülem felé vették az irányt. – Ha akarod, kiengesztellek itt, most rögtön.

Nagyon nyelve próbáltam leküzdeni feltörő vágyamat, csábító ajánlat volt. Viszont akárhogyan is akartam, nem lehetett.

-          Majd otthon kiengesztelhetsz! Sőt mi több el is várom, hogy megtedd. – súgtam vissza neki.

-          Örömömre szolgál téged kiengesztelni – két ujja végigsimított az oldalamon, amitől egész testemet borzongás rázta meg. – Most akkor ülsz mellém vagy nem? – kérdezte elhúzódva. Már akkor hiányoltam a teste melegét, így egy szó nélkül letelepedtem mellé.

Sandy azóta sem került elő. De nem izgattuk magunkat miatta, mivel nehéz volt nála nyugodtabb és megfontoltabb embert találni, biztos nem csinál semmi hülyeséget.

Rajta – és Xavin – kívül teljesen volt a banda. Ann és Cam valamit nagyon néztek a laptop képernyőjén, Nikki és Paul meg épp valami tudományos marhaságon vitatkoztak, aztán valami újságcikken, aztán egy egyetemen, aztán maguntam őket és tovább nézelődtem. Jack és Ashley falták egymást, leszámítva azokat a pillanatokat mikor Ash azzal volt elfoglalva, hogy érdeklődést csikarjon ki a többiekből, az új piercingje iránt. Megjegyzem kevés sikerrel. Lil és Kel csak bámulták egymást, beleveszve a másik tekintetébe. Ahogy őket néztem megmozdult bennem valami. Kezemmel a pad alatt megkerestem Rob kezét, ujjaink összefonódtak. Rob kérdőn nézett rám, mire fejemmel a kettősre böktem.

-          Normális hogy most nagyon szeretnélek megcsókolni? – súgta újra a fülembe. Lehelete csiklandozott, amitől kuncognom kellett, bár lehet, hogy inkább a kiugrani készülő szívem volt az oka.

-          Szerintem teljesen normális. Ha azt is normálisnak vesszük hogy én legszívesebben visszacsókolnék, miközben ujjaimmal a hajadba túrok és úgy húzlak még közelebb magamhoz.

-          Ebben az esetben az én ujjaim az arcodat simítanák végig, majd a nyakadat.. a melledet.. aztán a hasadat.

Hirtelen nagyon melegem lett, és a hasamban óriásira duzzadt az a bizonyos csomó. Olyan érzésem volt, hogy ha most tényleg megtenné, amit mond, nekem rögtön végem lenne. Szavai úgy fontak körül, mint egy pókháló szálai. Egyre jobban beleéltem magam, már nem is nagyon törődtem a külvilággal. Agyamat az ő izgató mormolása töltötte ki. Szemeimet lehunyva mindegy egyes ígéretét éreztem a bőrömön, mintha tényleg megérintett volna. Soha azelőtt még nem volt ilyenben részem. Bár nem is tudom mit csináltunk épp. Legjobban a telefonszexre emlékeztetett azzal a különbséggel, hogy csupán fél centire voltunk egymástól. Rob részletesen kifejtette mit, és hogy szeretne velem csinálni, amitől engem már csak pár pillanat választott el a könyörgéstől. Tedd meg! Itt és most! Lágy hangja elhalkult. Már épp megkértem volna, hogy folytassa, de akkor csúnyán összetörték az én kis álomvilágomat.

-          Szóval srácok mit mondotok? Bevesszük Alaskát a téli szünetben? – azt hiszem Cam volt a kérdező, bár nem vettem biztosra. Amikor kinyitottam a szemem olyan volt mintha egy álomból ébredtem volna.

-          Hogy mi? – értetlenkedtem.

-          Mi Krissel benne vagyunk! Nagy Buli lesz. – felelte helyettem Rob.
Istenem! Mibe rángatott már megint bele?

48.

Kellan

Hirtelen ébredtem álomtalan, de annál nyugodtabb öntudatlanságomból. Minden izmom finoman sajgott, kedvem lett volna nyújtózkodni, mint egy ébredő nagymacska, de amikor megláttam Lilt a mellkasomon feküdni, inkább letettem erről a tervemről. Lil az én egyik pólómban aludt, a haja zilált volt, az ajkai pirosak, egyik keze a nyakam tövénél pihent.

Kellett egy perc, míg összeraktam magamban a történteket. Emlékképek kuszasága szivárgott vissza tisztuló tudatomban, mígnem ki tudtam ragadni az első igencsak éles momentumot, onnantól könnyű volt tovább haladni.

„Telhetetlenül csókoltuk egymást, miközben igyekeztem nem felesni a lépcsőn, édes terhemmel.

Lil karjait a vállaim köré fonta, bal kezének ujjai finoman cirógatták a tarkómat, amitől egész testem borzongott, szívem pedig hangosan dobogva várta a folytatást. Valahogy beügyeskedtem magunkat a szobámba, az ágyat becélozva. Letérdeltem a takaróm szélére, éreztem, ahogy Lil szorítása gyengül és hátradől. Igaz, kezei elengedtek, de lábaival még mindig körül ölelt, ráadásul egyre jobban húzott magához. A szemeivel szinte végigperzselte a bőrömet. Hirtelen zene szólalt meg a Hifimből, még meg is rezzentem egy kicsit. Nem is vettem észre hogy Lil bekapcsolta volna.

Ránéztem a lányra, akit mindennél jobban akartam, és aki most már póló nélkül hevert előttem. Ha akartam sem, tudtam volna elég erőt összegyűjteni magamban ahhoz, hogy megállásra késztessem ujjaim, amik minduntalan vágytak rá, hogy bőrét érintsék. Lil kutakodó kezei közben már az övcsatommal babráltak.

Kikészültem, egy pillanatra végigfutott rajtam a gondolat, mi lenne, ha csak simán leszaggatnánk egymásról a ruhát, hogy aztán minél hamarabb essünk a másiknak, állatias szenvedéllyel? Csábító ajánlat volt, főleg mikor kezei – a boxeromon keresztül - rám találtak és finoman körbeszorítottak. Ekkor a kis boszorkány diadalittasan mosolyogva megcsókolt, és ment volna tovább, ha gyorsan meg nem állítom.

-               Héé… hova sietsz?  - kuncogva tepertem magam alá.

-               Csak veled akarok lenni… végre – mormolta száját beharapva.

-               Van időnk. Nincs miért rohannunk. Különben is, kiakarok élvezni minden egyes pillanatot ebből az estéből, hamár ilyen hamar engedtem neked…

-               Annyira nem kellett azért győzködni.  – vágott vissza vigyorogva. Ha megláttam ezt az arckifejezést, valami mindig megdobbant bennem, és ez most sem volt másképp. Bár már eldöntöttem, hogy ma este tényleg megtesszük, mégis volt bennem egy kicsi bűntudat, amiért nem várunk még vele. De ezt a rossz érzést hamar elűzte Lil vágyakozó tekintete és akaratos csókja.

Semmiképpen nem akartam, hogy neki rossz legyen, ezért próbáltam mindennél jobban figyelni a reakcióit. Némán telt el egy perc mialatt egymás szemébe merülve kerestük a másik lelkét.

-               Csak engedd el magad. – suttogtam a fülébe halkan. Ujjaim a nadrágjánál babráltak, míg ajkaimmal nyakát csókoltam. Imádtam az illatát, friss volt és olyan, mint maga Lil.

A nyakától lefelé haladva leheltem apró puszikat, a kulcscsontjára, a melltartó pántjára, a hasára, a köldökére – amit Ő egy kuncogással fogadott – majd a medencecsontjára. Ugyanúgy megtéve az utat visszafelé is, hagytam, hogy ajkaink egymásra találjanak, és úgy falják egymást, mint az éhező az utolsó falat kenyeret. Bal kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, közben jobb kezem már a nadrágjában járt, nőiességét kutatva. Mikor egyik ujjammal megéreztem a forróságot, azt hittem kikészülök. Lil egy pillanatra megremegett, majd jóleső sóhaj hagyta el száját. Elégedettség járta át a testem, a tudattól hogy élvezi, amit csinálok… eddig.  Felbátorodva becsúsztattam még egy ujjaimat az őrjítően szűk forróságba. Ez a tettem már nem aratott osztatlan sikert. Próbálva minél kevesebb kényelmetlenséget okozni neki, ismét ajkainak estem. Addig csókoltam, míg a kellemetlen sziszegéseket fel nem váltották a kéjes sóhajok. Ez viszonylag hamar bekövetkezett, amit szintén jó jelnek könyveltem el. Most már nem csak érinteni akartam, hanem ízlelni is.

Miközben két ujjammal még mindig benne voltam, számmal már melleinél jártam. Szó szerint a fogaimmal bontottam ki a melltartóból, majd rávettem magam hófehér bőrére. Teljesen nem tudtam elnyomni magamban a türelmetlenséget sem.

Játékosan ráharaptam az egyik mellbimbójára, Ő pedig élvezettel nyögött fel. Imádtam hallgatni apró hangjait, csak egy gondom volt velük, az hogy kezdtem elveszteni a józanságom. De a vadságom – szerencsére – csak még jobban beindította Őt. Nyelvemmel végigszántottam a hasát, miközben a türelem utolsó láncaiba kapaszkodva húztam, és nem téptem le a bugyiját. Abban a pillanatban, amint elértem amit akartam, ujjak markoltak a hajamba, és húztak közelebb. Még nem hallottam Lilt sikoltani… eddig a percig. Hangja betöltötte a szobát, néha elnyomva a háttérből jövő zene dallamát.

-               Igen… Igen… - ez volt az egyetlen szó, amit tisztán ki tudtam venni, de ettől az egytől is szétvetett az elégedettség. Élvezi, amit csinálok! Nem is kicsit! Hahh!

-               Még csak most jön a java cica. – suttogtam a fülébe egy perccel később, ekkor már nem bírtam tovább türtőztetni saját vágyaimat.  A mutatóujjammal eltűrtem kipirult arcából egy kósza hajtincset, majd másik kezemmel az ágy mellett kezdem kotorászni gumi után kutatva. Lil vigyorogva várakozott, mintha ez nem az első, hanem legalább a századik alkalom lenne, hogy együtt vagyunk. Bevallom, én idegesebb lehettem, mint Ő, annyira akartam, hogy jó legyen neki.

-               Csak lazulj el – motyogtam ajkaiba, remélve a legjobbakat. Finom próbáltam lenni, de amint a szűk forróság megérintett, csak a kielégülésre tudtam gondolni. Lassan meglöktem a csípőmet, mire Lil egy nyüszítéshez igen hasonló hangot adott. Várakozóan néztem rá, de összeszorította a szemhéjait. Éreztem, ahogy kezeivel erősen magához von, majd közelebb löki magát hozzám. Ekkor rám nézett tekintetében ott remegett a csillogás, ami a következő pislogással könnyként folyt le az arcán. Meghökkenve néztem, ahogy rám mosolyog azzal az igai Lilles mosolyával, amitől egy apró darab olvadó vajnak éreztem magam. Ajkaimmal elcsíptem az apró cseppet, mielőtt újra megmozdultam volna. Próbáltam nem sietni, tényleg próbáltam, de ez olyan lehetetlen volt, mint sivatagban szökőkutat találni. Lil egy szóval sem tiltakozott. Szavak helyett helyes kis barázdákat vésett a hátamba és a vállamba, míg halk sóhajai és sikolyai édes énekként visszhangoztak fülemben. Most, hogy úgymond „túlvoltunk a nehezén” , hirtelen elöntött a megkönnyebbülés és lassan mozogni kezdtem. Lil fogai hol az én hol a saját ajkait harapták, miközben jómagam próbáltam betelni az egyre fokozó élvezettel. Kis idő múltán éreztem, hogy hamarosan végem lesz, ha csak nem teszek valamit. Hatalmas erőfeszítések árán ugyan, de megálltam.

-               Ne hagyd abba! – szólt rám azonnal Lil elcsukló hangon.

-               Muszáj, különben végem lenne.. – vallottam be szégyenkezve. Mert akárhogyan is nézzük, nem bírtam valami sokáig. Persze, ha nem Ő vele lennék épp, és nem először, sokkal tovább is élvezhetnénk egymást. De ez így sok volt, be kellett hunynom a szemem, hogy lenyugodjak. Ha ránéznék Lil kipirult arcára biztos elhagynám magam. Mély levegő, gyerünk.

 Rögtönzött meditációmat megunva Lil önállósította magát, és csípőjét felemelve még jobban hozzám nyomta magát. Ujjaival a tarkómat simogatta, ajkai a nyakamat csókolták.

-               Folytasd – kérlelt suttogva, és engem már egy apró cseppnyi akaraterő tartott vissza attól, hogy engedjek neki. A következő pillanatban már ennyi sem. Lil izmai megfeszültek körülöttem, amitől végképp elfelejtettem miért is akartam megállni. Gyengéden megragadtam a csuklóit és a feje fölé feszítettem miközben újra mozogni kezdtem benne. Ajka közül elégedett sóhajok szöktek ki és simogatták a nyakam az őrületig ingerelve. Míg jobb kezemmel a karjait fogtam, a bal kezemet magunk közé csúsztatva simogattam érzékenyen. Lilnek nagyon is ínyére való volt ez a kissé kiszolgáltatott helyzet, sikolyai egyre erősödtek. Végül már az ő hangja töltötte ki minden gondolatomat. A hangja, a bőre, az íze, mindene.

Az utolsó pillanatban mikor már éreztem, nem tartatom tovább fel az elkerülhetetlen gyönyört, arcomat a nyakába fúrtam, fogaimmal a vállába haraptam. Lil kéjesen felnyögött és szabaddá vált kezeivel szorosan magához ölelt, körmeit a hátamba vájta, amitől csak még nagyobb erővel csapott le rám az élvezet. Felfoghatatlan volt. Azokban a pillanatokban nem voltak gondolataim, csak mi voltunk ott, és a csukott szemeimen át is vakító fehéren villódzó gyönyör.

Hosszú percekbe telt mire újra felfogtam a környezetemet és azt, hogy valószínűleg kilapítottam a – most már nem is olyan ártatlan – barátnőmet. Gyorsan lemásztam róla és mellé feküdtem. Elpilledve néztem kipirult arcát, duzzadt ajkait, és a mosolyt a szája szegletében. Finoman cirógattam a vállát, fura mintákat rajzolva puha bőrére. A csend, ami ránk telepedett egyáltalán nem volt zavaró, inkább megnyugtató. Tudtam, hogy most egy jó ideig – bár sosem lehetettem egészen biztos benne – rendben lesznek a dolgok közöttünk. Egy ilyen este után, nem akartam, hogy reggel legyen.

A könyökömre támaszkodva néztem le rá, és vártam, hogy mondjon valamit. Persze Lil nem mondott semmit, de amint észrevette, hogy nézem kuncogva bebújt a takaró alá. Ez a szemérmesség tőle annyira nem volt megszokott, de nagyon aranyosnak találtam és én is követtem a takaró alá.

-               Csak nem szégyenlősködünk? – kérdeztem mialatt orromat a nyaka hajlatába fúrtam.

-               Nem! – vágta rá rögtön még mindig kuncogva. Ez a lány tönkreteszi az imázsomat ha így folytatja. Hamarosan csöpögős kenyérre kenhető pasi leszek, de akkor sem tudtam neki ellenállni.

-               És mond csak, jó volt?

-               Oh, hát nem is tudom. Fényezzem az egódat? – szembefordult velem, tekintete még mindig homályosan csillogott.

-               Nem árt neki!

-               Ez esetben a válasz igen, eszméletlen volt. – ajkai rám találtak az enyémekre, éreztem ahogy mosolyog. Erősen magamhoz szorítottam, és addig csókoltam, amíg ki nem fogyott belőlünk a szusz. Hosszú idő óta először újra egésznek éreztem magam. Az egyetlen eddig hiányzó darabka az életemből, ott feküdt mellettem, és halkan a fülembe súgta – Ne hidd hogy ezzel befejeztük!  – Vigyorogva magamra húztam,  hogy újra és újra elcsábítsam. „

Kristen

Halkan surrantunk be az ajtón. De nem elég halkan ahhoz hogy anyánk elől megmeneküljünk.

-               Ez sokáig tartott! Rob mit akar jelenteni hogy kiszúrod szegény anyád szemét egy cetlivel? – még be sem csuktuk az ajtót mikor ő már a cédulát lóbálta az arcunk előtt.
„Szia Anya, szerintem csak holnap jövünk. Rob”  - Ezt meg hogy képzeltétek? Tudom, hogy hétvége van, de akkor is! – anyám néha meglehetősen hasonlít egy károgó varjúra, főleg ha ideges, és most nagyon is annak tűnt. Lehet nem ez a legjobb alkalom, hogy odaálljunk elé Robbal. Ránéztem a testvéremre, és ahogy láttam, Ő is pont ezen, gondolkozott.

-               Sajnáljuk – Rob elővette a legbűnbánóbb fejet, amit csak tudott. – De hoztunk neked tacot! - odanyújtotta a papírzacskót, amit anya egyik kedvenc út menti gyorsbüféjéből szereztünk be. Ezzel mindig le lehetett kenyerezni…eddig.

-               Hm. Szerencsétek hogy nem tudok rátok haragudni, sokáig. – azzal kitépte a zacskót Rob kezéből és már el is tűnt. Könnyű, ha az ember anyja gyorskaja függő.

-               Apa merre van? – kiabált be Rob a konyhába ahol anya már tömte magába a tacot.

-               Elment a fiúkkal bowlingozni.

-            Remek! – mindketten felsóhajtottunk, mert ez azt jelentette, hogy még egy estét nyertünk a kitálalásra. – Akkor majd holnap beszélünk velük! – jelentőségteljesen néztem Robra, miközben felsétáltunk az emeletre. – Talán addig nem kéne kísérteni a sorsot, és az estét különtölthetnénk. – javasoltam, bár sejtettem, hogy ez nem fog összejönni.

-               Messze van még az este, mit szólnál egy filmhez? – erős karjai a derekamra csúsztak, és a szobája felé kezdünk araszolni.

-               Mit szeretnél nézni? – kérdeztem naivan, miközben a zár halkan kattant mögöttem.

-               Mindegy, úgyse azzal leszünk elfoglalva. – ez volt a végszó, mialatt ujjai az ingem gombjait bontogatták, és ajkai a nyakamra találtak.

Úgy tudtam hogy ez lesz!

something shit.

Mindenekelőtt elnézést kérek amiért már napok óta nem voltam fent, de azt sem tudom hol áll a fejem néha. 

Nos, azt hittem  tudok még felrakni új fejezetet a hét végén, de nem úgy alakultak a dolgok, most meg már nincs rá időm. 

A héten mennek le az írásbeli záróvizsgáim, majd jövőhetén a szóbeli vizsgák és a szakdolgozat védés, így a hét vége előtt biztos nem lesz friss, ez szinte 100% .

A következő hétről nem nyilatkozom, még nem tudom hogy sikerül összehoznom a dolgokat. 

A hosszú távú terveimről meg, inkább később ejtenék szót, egyenlőre elég volt ennyi közérdekű közlemény egy napra. ^^ 

Aki úgy érzi, hogy ez miatt  szívesen kiverné nekem a hisztit, annak szíve joga, ott az email címem ;] De a többiek megértését pedig igyekszem majd meghálálni :D

tsók

B.

47.

I'll taste the sky and feel alive again...

Lil

Már alkonyodott mikor kettőt kopogtam az ajtón, és Msr. Lutz beengedett. Úgy tűnt, nagyon sietnek valahova a férjével, mert mindketten fel alá rohangáltak a házban, hol a kocsi kulcsot, hol a jegyeket keresve, mintha ott sem lennék.  Msr. Lutz aztán pár perc elteltével megsajnált, és felkiabált az emeletre, mire a lépcső tetején megjelent egyetlen fiacskája.

-          Cica! – úgy robogott le a lépcsőn, mintha üldöznék, és én úgy vetettem magamat a karjaiba, mintha Ő lenne az utolsó esélyem az életben maradásra. – Már azt hittem nem is jössz – suttogta a fülembe megnyugtató hangján.

-          Ugyan! Tudom, hogy abban reménykedtél, hogy otthon maradok, és megszabadulsz tőlem egy napra. – erre nem is mondott semmit, csak rosszallóan rázta a fejét. majd kézen fogott, és felfelé indultunk.  Kellan anyukája még utánunk szólt:

-          Kisfiam! El ne felejtsd bezárni az ajtókat, és kikapcsolni a sütőt. Fél óra kell még a pizzának!

-       Nem felejtem anya! Ne izgulj, minden ok! – ezt már csak úgy mellékesen bökte oda, mielőtt bevágódott mögöttünk szobájának ajtaja.

-       Hová mennek a szüleid? – kérdeztem izgatottan.  Az hogy a szülei nem lesznek itt, teljesen feldobott, bár nem akartam beismerni miért. Nem akartam hiú ábrándokba üldözni magam, hogy aztán megint pofára essek. Így próbáltam visszafogni a túlzott lelkesedést. Kellan eközben visszafordult hozzám, lassan felém sétálva. A szobában félhomály uralkodott, alig láttam valamit, a levegőben az Ő illatát éreztem. Hátam az ajtóhoz ért, észre sem vettem, hogy hátra felé araszolok.

-       Egy hangversenyre a tóhoz. – válaszolta Ő.  A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a szemébe néztem. Furcsa volt, nem olyan, mint amilyennek megszoktam. A tekintete szinte égetett, pedig már így is azt hittem felgyulladok. Tudni akartam, mi a terve, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, ajkai már az én ajkaimat kóstolgatták mohón és vadul. Úgy csókolt, hogy azt hittem mentem elfolyok a karjai közt. Testünk szorosan összetapadt, és számomra ez nagyon is izgató volt. Nem volt menekvés. Az izmos test - amitől a lábam is megremegett – most az ajtóhoz préselt, miközben a tulajdonosa épp azon volt, hogy a maradék józaneszem is elveszítsem.

Nem gondolkoztam rajta, miért is csinálja ezt, pusztán csak élveztem minden egyes pillanatot.

Lihegve váltunk szét, mikor minden levegőnk elfogyott, de én máris éhesen vetettem magam nyakának puha bőrére, hogy csókokkal halmozzam el mindenhol. Karjaimat nyaka köré fontam, mialatt Ő a fenekembe markolt. Meglepődtem magamon, amikor egy jóleső sóhaj hagyta el a számat, de annyira élveztem, amit velem csinált, hogy nem szégyelltem egy percig sem. Minden annyira új és jó volt, ösztönösen simultam hozzá még jobban. Kellan, térdeim alá nyúlva megemelt, így lábaimat dereka köré tudtam kulcsolni. Úgy éreztem magam… igazából képtelen voltam meghatározni hogyan. Soha nem éreztem még ilyet. De csodálatos volt. Még közelebb nyomtam magam Hozzá, mígnem megéreztem kemény vágyát, amit csak két réteg ruha választott el tőlem. Egyszerre nyögtünk fel mindketten az érzés intenzitásától. Kábultan néztem Rá, hevesen dobogó szívvel.  Vágyódó pillantása felemésztett, és csak még jobban kívántam a vele való együttlétet. De akkor – mikor már azt hittem végre tényleg megkaphatjuk egymást - kipukkant a kéj édes buboréka. Kellan lábra állított, majd elhúzódott tőlem. Zavartan, sőt kétségbeesetten kerestem a tekintetét.

-                     Meg kell nézni a pizzát. – mondta rekedten. – Menj előre, én is mindjárt megyek utánad. – aztán már ott sem volt, eltűnt a fürdőszobában. Én meg, mint akit fejbe vágtak egy baseball ütővel álltam ott és nem értettem. Hiszen Ő is akarta! Éreztem, de még mennyire, hogy éreztem, és láttam a szemében, hogy akar! Teljes letargia telepedett rám, most vagy ennyire szar vagyok, vagy az esküvőig nem akar velem lefeküdni. Ezektől a gondolatoktól, elmondhatatlanul szánalmasnak éreztem magam. Ha egy szőke bögyös pompon majom lennék, már rég az ágyában hemperegnénk, ahelyett hogy én itt állok, mint valami hülye, Ő meg bent bujkál előlem a fürdőben.  A torkom elszorult, jobbnak láttam lemenni, mielőtt szétbőgném a fejem, és azzal még egy lapáttal tennék, így is fantasztikus helyzetemre. A pasim nem hajlandó lefeküdni velem, hogy is lenne? Hogy is gondolhattam? Mi vagyok én? Egy hülye naiv szűz kislány.

-                     Bassza meg! – néztem magamra idegesen az alsó szinten lévő fürdőszoba tükrében. A sminkem teljesen elfolyt, hiába törölgettem össze vissza, csak rosszabb lett. Oké… Lil! Meg kell nyugodnod. Muszáj elszívnom egy cigit! Az ablakhoz mentem és gyorsan előkotorva egy cigit, felszabadultam szívtam bele. A helyzeten nem sokat javított, de legalább egy picit elterelte a figyelmemet. Ettől, a szokványos cselekedettől, kezdtem megnyugodni. Persze, a nyugalom nem tartott sokáig, mert hamarosan kopogás hallatszott.

Kellan

Szörnyen éreztem magam, hogy ott hagytam, de abban a pillanatban azt kellett tennem! Magamban ezt skandáltam, miközben saját, elgyötört fejemet bámultam a fürdőszobai tükörben.

Ha még egy percig maradok, biztos, hogy nem állok meg. Nem hinném, hogy Lilt, ez bántotta volna, sőt! De én nem akartam, hogy így emlékezzen az elsőjére. Milyen barát lennék, ha nem tennék meg mindent, hogy Neki emlékezetes, és különleges legyen? Márpedig az emlékezetest nem egy „hirtelen hévvel leteperlek” menetet jelent. Legalábbis az én szemszögemben.

Az agyam folyamatosan visszaidézte a pár perce történteket, éles részletességgel, így képtelen voltam megnyugodni, és elnyomni magamban az izgatottságot, ami szinte megrészegített. A testem fájóan vágyódott az Ő teste iránt, lelkem az Ő lelke iránt.  De várakozásra kárhoztattam magam, legalább még egy kis ideig. Bármilyen nehéz is, nem gondolni a csókokra és ölelésekre amiket Lil ösztönösen viszonzott, teljes odaadással…

Öregem! Megőrülök…

Még két mély lélegzet és kiléptem a rejtekemből, majd lefelé indultam. A pizza illata betöltötte az egész konyhát, de Lilt sehol sem találtam. Kikapcsoltam a sütőt, és a keresésére indultam. Percek multán – miután minden szobát átnéztem – a fürdőben akadtam rá. Kopogásom után, halk neszezés és vízcsobogás hallatszott. Nem bírtam tovább várakozni, azonnal benyitottam. Lil épp az arcát törölte egy törölközőbe. Rossz érzésem támadt, amit alá is támasztott arcának elkínzott látványa.

-  Minden oké, csak megmostam az arcomat, melegem volt. – mondta, még mielőtt bármit is kérdeztem volna. Csakhogy engem nem vert át ezzel a szöveggel.

-  Te sírtál – jelentettem ki halkan. Őt nézve egyre jobban utáltam magam. – Amiatt ami fent történt?  - kérdeztem tőle mialatt kezeim közé véve arcát, próbáltam olvasni a tekintetéből. Ez nem tetszett neki, és lesütötte a szemét, amit igennek vettem.  – Az nem miattad volt. Vagyis miattad, de nem úgy ahogy te gondolod… -

-  Nem értem mit akarsz ezzel?! – fakadt ki elkeseredetten. Megértettem. El kellett volna mondanom neki, vagy szimplán csak nem kellett volna letámadnom, és akkor most nem lennél ilyen szituációban.

-  Csak szeretném, ha különleges lenne, és igen, tudom mi a véleményed erről, de jelen pillanatban az én szabályaim szerint játszunk. Szóval meg ne lássam még egyszer, hogy sírsz, pláne azért, mert azt hiszed… Inkább bele se gondolok, miket forgathatsz abban a szép kis fejedben. – lassan megcsókoltam a homlokát, mire vékony karjai körül öleltek, és arcát a mellkasomba temette. Egyre jobban éreztem a kötődést, ami mintha vasláncokkal fűzött volna hozzá. Kezdtem beleszeretni, ez nyilvánvalóvá vált.

-  Gyere, mielőtt kihűl a pizza, és nem tudsz majd panaszkodni miatta.  

-  Nem is szoktam panaszkodni. – morogta a hátamnak, míg én a tányérokat pakoltam. Egy ideig csendben ettünk, csak a Tv zümmögött a háttérben. Lil felült a konyha pultra én mellette álltam és csak néztük egymást, beleveszve a másik pillantásába. Ha összeszámolom, hány barátnőm volt már, és mind, mind odáig voltak értem. De egyik sem ismert igazán, szerették Kellant, a lacrosse-játékost, a menő srácot, akit mindenki, de valójában mégsem szerettek, azért aki vagyok. Nem mintha, annyira különleges lennék, de sokáig vártam egy olyan lányra, mint Lil, aki úgy olvas bennem, mint nyitott könyvben, közben mégis bizonytalan a teljesen egyértelműben.  Ő olyan, mint egy vadló. Meg kell neki mutatni, hogy tényleg törődünk vele, és be kell törni az ellenállását. Bár, jelen pillanatban én voltam az, aki ellenállt az elkerülhetetlennek, amit mindkettőnk akart, mégsem lehetett… még.  

Észre sem vettem, de már jó ideje néztem Lilt, ahogy szájához emelve az üveget, lassan kortyolgatja a sört. Mint akit megbabonáztak, úgy figyeltem minden mozdulatát, éreztem ahogy a türelem újra elszivárog az ereimből. Ő is akarja, naná hogy Én is akarom. Akkor hol is itt a probléma?!

A francba már, nyughass!

Míg én épp saját magammal veszekedtem, Lil befejezte az ivást, és felém fordult. Az jó és a kevésbé jó énem egyszerre hallgatott el és áldozta minden figyelmét Rá.

-  Min gondolkozol ennyire? – kérdezte ártatlanul.

-  Jobb, ha nem tudod. – válaszoltam egyszerűen, de Ő nem engedett. Lábaival közelebb van magához, és ez a szituáció kísértetiesen hasonlított a szobámban lezajlotthoz. De most valami más volt. Lil karjai gyengéden a nyakam köré kúsztak, éreztem, ahogy ujjai a tarkómat simogatják, amitől minden idegszálam megborzongott. Pillantása az enyémet kereste, és mikor megtalálta, a szemében furcsa kifejezés ült, amitől a szívem kétszeresére dagadt. Sosem voltam valami jó ebben, mármint nem tudtam megmondani mit gondolnak az emberek, ha csak a tekintetüket figyeltem. Őt mégis megértettem.

-  Ugye tudod, hogy még sosem…  

-  Még sosem… ?

-  Még soha nem éreztem ilyet… hülyén hangzik pont az én számból.

-  Ne butáskodj! – csitítottam halkan. Mintha a pillanat örökké tartott volna, lehelete az ajkaimat simogatta, amik sóvárogva várták, hogy találkozzanak. Ujjaimat végigfuttatva arccsontján szinte suttogva folytattam. – Különleges vagy. Teljesen levettél a lábamról – ismertem be, egy elismerő vigyor kíséretében, amire halk kuncogás volt a válasz, de még ne fejeztem be. -… és én bármit megtennék érted. 

Nem válaszolt. A hajamba markolva rántott magához és tapadt az ajkaimra. Csókjától megrészegülten kaptam fel a pultról és indultam vele a lépcső felé…

Kérdés: akartok-e folytatást?

Üdvözlet az imádott és mélyen tisztelt olvasóknak, külön kiemelve azt a néhány megátalkodott <3 emberkét akik megvárták a fejezetet.( megj.: 0.33 van xP)  Helyzetjelentés az életemről: vége a vizsgaidőszaknak, kezdődnek a záróvizsgák, nincs megállás. awesome shit mood. /mindegy ez csak rizs, szósszal.
A fejezet nagyon-nagyon NAGYON rövid, HA nem számoljuk bele a K-L részt ami kb 3x akkora. :D
Aki nem akarja, nem olvassa.

Jelentem hogy a kommentelők száma elérte a 24-et, de az eufória még várat magára.
tsók
B.

Rob

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, azt hittem álmodtam. Ott volt bennem az a különös érzés, ami mindig, ha egy csodás álomból ébredek, és még percekig ízlelgetem a visszaidézett álomképek kavalkádját.

De ez most jobb volt, mint az álom, mert ez valóságossá vált a múlt éjszaka. Kristen mellettem feküdt, fejét a vállamra hajtva, bal lába az én lábaimon. Idilli kép volt, olyan amit, életem hátralevő részében akartam látni. Még emlékeztem arra, amit tegnap félálomban mondott, az- az egyetlen szó, amitől a világ körbefordult velem. Annyiszor mondta már nekem, de nem így. Nem azzal a különös belülről lüktető hanggal, ami kiütközik, ha az ember igazán szerelmes valakibe. Bár, én honnan tudhatnám? Eddig csak szexeltem fűvel-fával. Mit tudhatok én egyáltalában a szerelemről és a hozzá kapcsolódó kis jelekről? De az a szeretlek akkor is más volt.

-  Mhhm…

-  Ébredj napfény. – lassan megcsókoltam Kristen igencsak kómás fejét. Mi tagadást, a tegnap este, sokat kivett belőlünk, de ez az a fáradtság volt, amit mindketten szívesen viseltünk. 

Amitől legbelül tartottam nem következett be. A helyzet egyáltalán nem volt kínos, egyikünk sem érezte feszélyezve magát. Ment minden úgy, ahogy abbamaradt mielőtt ez a szörnyű egy hét szétszakított volna minket. Viszont egy valamiről nem szabadott elfeledkeznem.

Tegnap tettem egyfajta ígéretet, a kapcsolatunk egyben tartása érdekében.  Néma engedményeket adtam, amiket Kristen be is fog váltani, abban biztos voltam. Én jobban tartottam a szüleinktől. Az lesz a legkeményebb menet, de nem fogom hagyni, hogy ínamba szálljon a bátorság, egyrészt mert nem szeretnék többé egyetlen estét Kris nélkül tölteni, másrészt tudom milyen fontos ez neki, és ha Ő boldog én is az vagyok.

-  Volt egy nem fogadott hívásom. – magyarázta pár perccel később Kris, miközben a fogát mosta, az én ingemben és alsómban. Én a zuhany alatt álltam, és próbáltam nem bele gondolni, milyen cseszegetéseket kell majd kiállnom Camtől, ha hazaérek. -  Lil volt az.

-  Nem hívod vissza?

-  De, mindjárt, csak előbb kigyönyörködöm magam a formás hátsódban. – sebesen hátrafordultam, így elcsíptem kaján pillantását, amivel tovább méregetett. Csak most már egy másik testrészem, ami a mai reggelen – meg az összes többin – pöccre indulva ágaskodott a lábam között. – Oh, azt hiszem, hidegebbre kellene állítanod a vizet. Ahogy látom elemedben vagy.

Na gyere csak ide vicces kislány! – megragadtam a karját, és úgy ahogy volt pólóstul, alsógatyástul, fogkeféstől berántottam a zuhanykabinba magam mellé. A nevetéssel együtt csitultak el Kristen vihogós sikolyai is, és hirtelen megváltozott körülöttünk a légkör. Láttam rajta hogy kíván, akárcsak én Őt, – leszámítva, hogy én minden nap, minden órában, minden percben tudtam volna vele szeretkezni, de hát férfiból vagyok… -  ezért nem is teketóriáztunk sokat, úgy tűnt még bennünk van a tegnapi heves vérmérséklet.

Kris cuccai egy perc alatt áztak át, és alatta megjelentek testének csábító domborulatai, amitől minden józanság kiszállt belőlem.

Mialatt Ő azon igyekezett, hogy a nyakamra csinos kis foltot varázsoljon csodás ajkaival, én nemes egyszerűséggel rángattam le róla tapadósnak bizonyuló boxeremet. Amikor ez végre sikerült, szorosan a falnak préseltem lihegő testét, majd bal lábát a derekam köré fonva forróságába hatoltam. Mindketten elégedett nyögtünk föl, holott nem olyan rég fejeztük be igencsak hasonló tevékenységünket a hálószobában.

Egyszerűen nem tudtunk betelni a másikkal, és ez így volt tökéletes.